A sarokban kis asztalkán, karcsú ezüstvázában egy gyönyörű, bársonyos rózsa állt; oly sötét gránátvörös volt, hogy szinte feketének tetszett. Pompás virág volt, szirmai tökéletesen sodródtak, oly hamvasak, selymesek és makulátlanok, mint a frissen kikelt lepke szárnya.

– No, ugye, szépséges? – kérdezte Mrs. Kralefsky. – Nem csodálatos? Már két hete van nálam. Ugye, nem hinné? Még csak bimbó sem volt, mikor idekerült. Nem, nem, már teljesen kibomlott. De tudja, olyan beteg volt, nem hittem, hogy megmarad. Aki leszedte, gondatlanul egy csomó őszirózsával kötötte egy csokorba. Végzetes hiba volt! El se tudja képzelni, milyen kegyetlen az egész őszirózsacsalád. Nagyon durva, közönséges virágok, nagyon földhözragadt gondolkodásúak, és csak bajt okoz, aki egy ilyen előkelő virágot, mint a rózsa, közéjük köt. Mire ideért, lekonyult, és annyira elhervadt, hogy észre se vettem az őszirózsák között. Éppen szundikáltam, mikor elkezdték a társalgást. Azt hiszem, főleg a sárgák, azok mindig olyan harciasak. Persze nem értettem, mit beszélnek, de borzalmasan hangzott! Először nem tudtam elképzelni, kihez beszélnek, azt hittem, egymással veszekednek. Felkeltem az ágyból, hogy megnézzem, mi történik, és akkor fedeztem fel szegény rózsát az őszirózsák közé nyomorítva; majdnem halálra gyötörték. Kiszedtem, beraktam egy külön vázába, és adtam neki egy fél aszpirint. A rózsának aszpirint kell adni. A krizantémnak pénzdarabokat, a rózsának aszpirint, a szagos bükkönynek pálinkát, a húsosabb virágoknak, mint például a begóniafélék, egy csöpp citromlevet. Nos, miután kiemeltem az őszirózsák társaságából, és adtam neki egy kis szíverősítőt, gyorsan magához tért, és olyan hálásnak mutatkozik, láthatóan igyekszik minél tovább szép maradni, hogy meghálálja, amit tettem érte. Gyengéden nézett a rózsára, mely izzott az ezüstkehelyben.

– Igen, sokat megtanultam a virágokkal kapcsolatban. Éppen olyanok, mint az emberek. Ha sokat rakok együvé, egymás idegeire mennek, és elfonnyadnak. Ha bizonyos fajtákat összekevernek, valami utálatos osztályöntudat fejlődik ki bennük. És persze legfontosabb a víz! Tudja, hogy van, aki azt hiszi, azzal tesz jót, ha naponta cseréli a vizet? Borzasztó! Az ember hallja, hogy a virágok belehalnak az ilyesmibe. Én hetenkint csak egyszer cserélem a vizet, beleteszek egy marék földet, és így szépen gyarapodnak.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták