Szerző: Boldogság

Azt mondják holnap lesz karácsony

Csoóri Sándor - Karácsonyi készülődésCsoóri Sándor: Karácsonyi készülődés

Azt mondják holnap lesz karácsony –
Tornyos fenyőfám fölcicomázom
csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
tutipán-szívű csengőkkel
s alárakom a kerék Földet,
ajándékként ígért jövőnket,
kicsomagolt vad álmainkat,
értünk vérző hatottainkat,
lemondásaink jaj-nyugalmát,
mint horpadt, sápadt aranyalmát.
Aztán majd én is alá állok
és míg a Borzas fényesség lobog,
gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen

Juhász Gyula - Karácsony felé

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Behegesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

1902

Karácsony estéjén

Tompa Mihály

Nem hallod-e? Kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik…
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor lesz ide benn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!

Isten hozott, oldozd le saruid –
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most…
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?

Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél – hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk – veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned – a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
– Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!

Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt…
– Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk?

Mikor telnek be édes álmaink…?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…
De ím éjfélt üt – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár… jó éjszakát!
– Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!

A bölcs és a fán rekedt ember

Élt egyszer egy ember, aki imádta a mangót. Semmi nem pótolhatta számára a fenséges gyümölcs ízét, és mangófüggősége odáig vezette, hogy egy napon elhatározta, megszerzi magának a környék legzamatosabb gyümölcseit. Felmászott hát a legmagasabb fára, melynek tetején a nap érlelte mangók hívogatóan sárgállottak. Nem érdekelték az alacsonyabban csüngő gyümölcsök; neki a legérettebbek kellettek – azok, amelyek a hatalmas fa legfelső ágairól mosolyogtak le rá.
mango-faÉs csak mászott és mászott felfelé, egészen addig, amíg már nem maradt ág a feje fölött. Meg is szerezte a finom gyümölcsöket, csakhogy volt egy igen nagy probléma: lemászni már nem tudott. Rettegett a magasságtól, és a fenti vékony ágakon hamar elszállt minden biztonságérzete.

Read more

Szeptember végén

Petőfi Sándor – SZEPTEMBER VÉGÉN

varmezo1-2016 Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

Varjak és a sólyom

varjak_es_a_solyom

„Amikor a varjak a sólyomra támadnak, a sólyom nem támad vissza. Inkább egy táguló közben egyre magasabbra és magasabbra száll, míg minden támadója lemorzsolódik.

Emelkedj bírálóid felé ahelyett, hogy leragadnál az ő szintjükön.”

Bob Gass lelkész, író