Category: Virágok

A virágok éppen olyanok, mint az emberek

A sarokban kis asztalkán, karcsú ezüstvázában egy gyönyörű, bársonyos rózsa állt; oly sötét gránátvörös volt, hogy szinte feketének tetszett. Pompás virág volt, szirmai tökéletesen sodródtak, oly hamvasak, selymesek és makulátlanok, mint a frissen kikelt lepke szárnya.

Bordó bársonyos rózsa– No, ugye, szépséges? – kérdezte Mrs. Kralefsky. – Nem csodálatos? Már két hete van nálam. Ugye, nem hinné? Még csak bimbó sem volt, mikor idekerült. Nem, nem, már teljesen kibomlott. De tudja, olyan beteg volt, nem hittem, hogy megmarad. Aki leszedte, gondatlanul egy csomó őszirózsával kötötte egy csokorba. Végzetes hiba volt! El se tudja képzelni, milyen kegyetlen az egész őszirózsacsalád. Nagyon durva, közönséges virágok, nagyon földhözragadt gondolkodásúak, és csak bajt okoz, aki egy ilyen előkelő virágot, mint a rózsa, közéjük köt. Mire ideért, lekonyult, és annyira elhervadt, hogy észre se vettem az őszirózsák között. Éppen szundikáltam, mikor elkezdték a társalgást. Azt hiszem, főleg a sárgák, azok mindig olyan harciasak. Persze nem értettem, mit beszélnek, de borzalmasan hangzott! Először nem tudtam elképzelni, kihez beszélnek, azt hittem, egymással veszekednek. Felkeltem az ágyból, hogy megnézzem, mi történik, és akkor fedeztem fel szegény rózsát az őszirózsák közé nyomorítva; majdnem halálra gyötörték. Kiszedtem, beraktam egy külön vázába, és adtam neki egy fél aszpirint. A rózsának aszpirint kell adni. A krizantémnak pénzdarabokat, a rózsának aszpirint, a szagos bükkönynek pálinkát, a húsosabb virágoknak, mint például a begóniafélék, egy csöpp citromlevet. Nos, miután kiemeltem az őszirózsák társaságából, és adtam neki egy kis szíverősítőt, gyorsan magához tért, és olyan hálásnak mutatkozik, láthatóan igyekszik minél tovább szép maradni, hogy meghálálja, amit tettem érte. Gyengéden nézett a rózsára, mely izzott az ezüstkehelyben.

– Igen, sokat megtanultam a virágokkal kapcsolatban. Éppen olyanok, mint az emberek. Ha sokat rakok együvé, egymás idegeire mennek, és elfonnyadnak. Ha bizonyos fajtákat összekevernek, valami utálatos osztályöntudat fejlődik ki bennük. És persze legfontosabb a víz! Tudja, hogy van, aki azt hiszi, azzal tesz jót, ha naponta cseréli a vizet? Borzasztó! Az ember hallja, hogy a virágok belehalnak az ilyesmibe. Én hetenkint csak egyszer cserélem a vizet, beleteszek egy marék földet, és így szépen gyarapodnak.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

A boldogság virágai

Az idők folyamán az emberek szinte minden virághoz jelentéseket kapcsoltak. Hazánkban ők a boldogság virágai: gyermekláncfű (pitypang), gyöngyvirág, fehér ibolya, sárga jázmin, magyal virága, pünkösdi rózsa, rózsa (rózsaszín),  százszorszép, tubarózsa, vadrózsa.

Gyermekláncfű, pitypang: Hűség, boldogság
Gyermekláncfű

Gyermekláncfű, pitypang: Hűség, boldogság.

Gyöngyvirág
Gyöngyvirág

Gyöngyvirág: Édesség, Szűz Mária könnyei; Visszatérés a boldogságba; Teljessé tetted életemet. Odavagyok a szépségedért, megújult boldogság. Újra boldogan; tisztaság; szerénység A szeplőtlen fogantatás, Mária jósága és szűzi tisztasága, a paradicsom öltenek testet a gyöngyvirágban. A magyar népdalok és népi alkotások egyik állandó motívuma. Kifejezetten ajánlott menyasszonyi hajdísznek, menyasszonyi csokorba kötve, vagy virágdísznek a tanuk ruhájára. Utal a menyasszony tiszta szépségére. Gyöngyvirág csokrot nőnek ajándékozni megbecsülés, tisztességes szűzi szándékot jelent.

Ibolya
Ibolya

Ibolya: Szerénység. A hűség mintaképe a párom. A fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti. Próbáljunk szerencsét a boldogsággal A tavasz egyik első kis növénye színében hordozza a boldog és friss ártatlanságot is. Ibolya csokrot gyakran kapunk nőnapra. A kék ibolya pedig a hála virága. Talán ezért szokás pedagógusainknak is ibolyát vinni. Ártatlan kapcsolatokban és nők közötti kapcsolatban érdemes ibolya csokrot ajándékozni. Mindezek mellet még a kék ibolya jelentései között szerepel az óvatosság és a hűség is. A szerénységet, illetve Mária alázatosságát jelképezi, de bíborlila (viola) színe miatt Krisztus szenvedéseire és mennyei királyságára is utal. Napóleon esküvőjén Josephine hercegnő hordta, s így a bonapartisták szimbóluma lett. Jelentése virágnyelven: „Tiszta vonzalommal becsüllek mindenekfölött.”

sárga (téli) jázmin
Jázmin:

Jázmin: Kedvesség virága. Törökországban és az arab világban ismert – egyébként perzsa eredetű – női név, a kedvesség a női kellem, a jó és erényes női tulajdonságok megszemélyesítője. A jázmin illatot a szerelmes éjszakák illatához hasonlítják. A jázmin virágát nőnek ajándékozni egyértelmű elismerés. Jázmin illatú illatszer pedig vágyfokozó, tiszta érzelmeket árul el. Az 1001 éjszaka egyik legfontosabb szimbóluma nem véletlenül ez. A sárga virágok többnyire negatív jelenésűek, ám ez alól egyedüli kivétel a sárga jázmin, ami a boldogság jelentését hordozza.

Magyal
Magyal

Magyal: Védekezés, otthoni boldogság.

Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa

Pünkösdi rózsa: Szégyenlősség; félénkség; Sok boldogságot! (házasságkötéskor).

Rózsa (esküvőkor): Boldog szerelem. A rózsa, a szerelem virága. Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép. A rózsa számos szimbólumot hordoz magában. De mindegyikben közös, hogy valamilyen módon a tiszta, bűntelen élethez kötődik, hiszen többek között a szépség, a szerelem, a mulandóság, a jó szerencse, a boldogság és a csend szimbóluma ez a virág. A legrégebbi ismert ábrázolása 3500 éves, az ókori görög knósszoszi palota egyik freskóján található. Mindezek mellett a rózsa a parfümkészítés egyik legfontosabb alapillata is. A rendkívül széles választék pedig azt jelenti, hogy minden alkalomhoz van megfelelő belőle.   Rózsa (rózsaszín) – Tökéletes boldogság; Kérlek, higgy nekem…. megbocsátás
Rózsa

Rózsa (esküvőkor): Boldog szerelem. A rózsa, a szerelem virága. Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép. A rózsa számos szimbólumot hordoz magában. De mindegyikben közös, hogy valamilyen módon a tiszta, bűntelen élethez kötődik, hiszen többek között a szépség, a szerelem, a mulandóság, a jó szerencse, a boldogság és a csend szimbóluma ez a virág. A legrégebbi ismert ábrázolása 3500 éves, az ókori görög knósszoszi palota egyik freskóján található. Mindezek mellett a rózsa a parfümkészítés egyik legfontosabb alapillata is. A rendkívül széles választék pedig azt jelenti, hogy minden alkalomhoz van megfelelő belőle.
Rózsa (rózsaszín) – Tökéletes boldogság; Kérlek, higgy nekem…. megbocsátás.

Százszorszép
Százszorszép

Százszorszép: Egyszerű boldogság, tisztaság, ártatlanság; örökké hűséges leszek, elragadtatás; tiszta mély szerelem. Természetessége miatt az ártatlanság, a viszonzott szerelem növénye. Mária könnyeit jelképezi, melyeket az egyiptomi meneküléskor hullatott, ugyanis a monda szerint minden könnycsepp nyomán egy százszorszép bújt elő a földből. Jelentése az elnevezéséből adódik, szinte magától értetődő. Apró, ám nagyon dekoratív kis növény. Természetessége miatt az ártatlanság a viszonzott szerelem növénye. Ki ne emlékezne a szeret-nem szeret játékra?

Tubarózsa
Tubarózsa

Tubarózsa: Tudjuk, hogy amikor a cifra palotának zöld az ablaka, akkor a tubarózsa az, akinek ki kell jönnie, mert vár rá Viola. Vajon ki is ez a rejtélyes tubarózsa? A veszélyes öröm, a világi hatalmak által megszólt, ám nagyon valóságos földi boldogság, a lelki és testi kéj virága. Viola a tartós szépség, akire rátalálva bizony számtalan örömre tehetnek szert, persze, ha meg mernek mutatkozni, ha nem félnek megmutatni viszonyukat.

Vadrózsa
Vadrózsa

Vadrózsa: ne taszíts el! Költői tiszteletadás, muzikalitás, valami festői, vad indázás rejtőzik a vadrózsában. Jelentése virágnyelven: „Aki csendes boldogságra termett, csak rejtőzködve élhet boldogan.”. A cigányok virága is a vadrózsa, a szabad, korlátok közé nem fogható, lélekből fakadó, igaz szerelmet is jelzi, mely körbefonja azt, aki ilyen szerelembe esik.

Forrás: Németi-Vas Katalin írásai