Egy napon Buddha éppen egy fa alatt ülve tanítványaival beszélgetett, amikor egy idegen férfi közeledett feléjük. Megállt Buddha előtt, majd szó nélkül arcon köpte őt. Tanítványaiból egyből feltört a düh és a felháborodás, Buddha azonban teljes nyugalommal letörölte az arcát, majd a férfira nézett, és így szólt:
„És most? Szeretnél még mást is mondani?”
A férfi kissé összezavarodott, mert egyáltalán nem számított ilyen reakcióra. Korábban, amikor inzultált másokat, akkor a sértett vagy visszatámadott, vagy ha gyenge jellem volt, akkor meghunyászkodott és megpróbált támadója kedvében járni. De Buddha sem dühösnek, sem gyávának nem mutatkozott: magára sem vette a támadást, és ezzel támadója nem tudott mit kezdeni.
Az egyik tanítvány azonban dühösen így szólt: „Ez már több a soknál! Ezt nem hagyhatjuk annyiban! Meg kell büntetni ezt az embert, különben mindenki így fog viselkedni!”
Buddha ekkor tanítványához fordult, majd nyugodtan így felelt: „Ő nem támadott rám, Te teszed azt. Ez az ember egy idegen, azt sem tudja, ki vagyok. Bizonyára hallott rólam valamit, ami alapján kialakított magában egy véleményt rólam. Nem engem köpött le, hanem a rólam alkotott saját véleményét köpte le. Hogyan tudna engem leköpni, ha nem is ismer engem?”
„Ha belegondolsz – folytatta Buddha –, akkor megérted, hogy ez az ember valójában a saját elméjét köpte le. Én annak nem vagyok a része. Ez a szegény ember közölni akart valamit a köpésével. Amikor intenzív érzelmeket élünk át, akkor előfordul, hogy ütéssel, kiabálással, köpéssel, vagy hasonló megnyilvánulásokkal próbáljuk elmondani a másiknak azt, amit szavakkal nem tudunk közölni. Megértem ezt az embert, ezért kérdeztem meg tőle, hogy szeretne-e még mást is mondani.”
A férfi még jobban zavarba jött, Buddha pedig így szólt a tanítványához: „Ő nem támadott meg engem, de Te igen. Te jól ismersz engem, évek óta velem élsz, mégis reagálsz az ilyen esetekre.”
A köpködő ember összezavarodva, értetlenül távozott. Egész éjszaka ezen rágódott, aludni sem tudott, izzadt, szörnyen érezte magát. Másnap visszatért Buddhához és tanítványaihoz, majd a mester lábai elé borult.
„És most? Szeretnél még mást is mondani?” – kérdezte Buddha.
A férfi ránézett, majd így szólt: „Kérlek bocsáss meg azért, amit tegnap tettem.”
Buddha ekkor így felelt: „Megbocsátani? Hiszen én nem is ugyanaz az ember vagyok, mint akivel tegnap ezt tetted. Ahogy a folyó sem ugyanaz már, mint tegnap, úgy az emberek sem. Akit tegnap leköptél, már nincs itt, és Te is más ember vagy már. Tegnap még arcon köptél, ma már a lábaim elé borulsz. Hogyan is lennél ugyanaz? Az a két tegnapi ember, aki arcon köpte a másikat, és akit arcon köptek, ma már nincsen itt. Nem tudok neked megbocsátani, mert nem is nehezteltem rád sosem. Gyere közelebb, beszéljünk valami másról.”